Egy orvos megvesztegetésével próbált apja biztosítási pénzéhez jutni egy nő
Húszmillió forintot érő biztosításhoz próbált hamis dokumentumokat szerezni a nő az apja halála után.
Húszmillió forintot érő biztosításhoz próbált hamis dokumentumokat szerezni a nő az apja halála után.
A 77 éves Hercska Gyulát a miskolci kórházban kezelték koronavírus-fertőzéssel, kedden hunyt el.
Ez egri kórház sürgősségi osztályán nem csak az embereket, a fémet is gyógyítják – írta a 444 egy olvasója, aki fotót is küldött a begipszelt infúziós állványról.
A kormánypárti lapnak nyilatkozó főigazgató szerint náluk minden korszerű, rendezték a béreket, és nincs munkaerőhiány.
Egy hathónapos kislány agyhártyagyulladásban hunyt el 2013 elején. Az ügyeletes orvos csak telefonon adott tanácsot a szülőknek. A gyermeket végül az egri kórházba, majd az egri ügyeletre vitték, és onnan hazaküldték őket. A csecsemő állapota azonban tovább romlott, és amikor megint kórházba került, már nem tudták megmenteni az életét.
Még az orvosokat és a szülésznőket is meglepte, hogy pár óra alatt három ikerpár is született az egri Markhot Ferenc Kórházban. Évente nagyjából 1500 kisbaba születik az osztályon, naponta átlagosan 4-5, de ilyenre még sohasem volt példa. Most ősszel egyébként is a szokásosnál több volt az ikerszülés – tudósított a szombati RTL Híradó.
Három évre visszamenőleg 24 és fél havi cafeteriához, dolgozónként összesen kéthavi bérnek megfelelő összeghez jutnak hozzá az állami fenntartású egri Markhot Ferenc Oktatókórház és Rendelőintézet alkalmazottjai. Az erről szóló megállapodás csütörtök este született meg Egerben.
Részegyezség született az egri kórház dolgozónak visszatartott cafeteriája ügyében–- egy félévnyit kifizetnek a háromból.
Öten már jogerősen pert nyertek az egri kórház ellen, hétszázan most indították el a pert, 795-en pedig hamarosan el fogják indítani az eljárást a visszatartott cafeteria miatt.
Orbán Viktortól és Lázár Jánostól kért segítséget az egri Markhot Ferenc Kórház mintegy 1500 dolgozójának járó cafeteria-juttatás kifizetéséhez az érintett kórházi alkalmazottakat képviselő Magyar Szakszervezeti Szövetség alelnöke.
Az egri Markhot Ferenc Kórház számára nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt tett feljelentést a kórház fenntartója, az Állami Egészségügyi Ellátó Központ. Több mint 1300 dolgozó nem kapta meg a cafeteria-juttatását.
Több százmillió forint járna az egri kórház dolgozóinak az évek óta elmaradt cafetéria miatt. Öt alkalmazott perelt, a Kúria nekik adott igazat, és ez alapján a kórház összes, 1500 dolgozójának járna pénz az őket képviselő jogász szerint. Az intézmény főigazgatója elismeri, hogy jár a pénz, de azt mondta: állami segítség nélkül nem tudnak fizetni – hangzott el a csütörtöki RTL Híradóban.
Bővítik az egri Markhot Ferenc Kórházat uniós és állami pénzből, 700 milliót szántak a projektre.
Bár a bíróság úgy döntött, ki kell fizetni a dolgozóknak járó cafeteriát az egri kórházban, a megbízott főigazgató közölte, nincs fedezet erre, mert 1,2 milliárdnyi tartozása is van az intézménynek.
Csaknem hatmilliárd forintból korszerűsítik az egri Markhot Ferenc Oktatókórházat és Rendelőintézetet. Az erről szóló szerződést kedden írták alá Egerben. Egy új tömböt építenek és műszereket is vásárolnak.
Ideiglenesen kiürítették és fertőtlenítik az egri Markhot Ferenc Oktatókórház és Rendelőintézet reumatológiai osztályát - közölte a Heves megyei hírportál hétfőn a kórház közleményére hivatkozva.
A körmendi kórház korábbi üzemeltetőjének, a Medisyst Kft.-nek, nem pedig az önkormányzati cégnek jár a kéthavi, gógyító munkáért járó finanszírozás - erről döntött jogerősen a bíróság. Mindez azt jelenti, hogy az Országos Egészségbiztosítási Pénztárnak (OEP) 150 millió forintot kell visszavennie, a májustól állami kézbe kerülő körmendi kórháztól. Az OEP a Hospinvesttel több fronton is perben áll, s ha hasonlóan végződnek az eljárások, akkor az államnak több milliárdot kell visszavennie a kórházaktól, és azt a felszámolás alatt álló Hospinvestnek adnia.
A Markhot Ferenc Kórház vezetésének a tudomására jutott, hogy ismeretlenek a reumaosztály nevében telefonon ingyenes fizikoterápiás kezelést ajánlanak, melyet a betegek otthonában végeznének el.
Amikor a Hospinvest megszerezte az egri Markhot Ferenc kórházat, az 1300 alkalmazott közül 500 kilépett, az új működtető pótolta a kieső dolgozókat. A magukat „kórházvédőknek” nevező kilépettek most összejöttek és arról tárgyaltak, miképpen kerülhetnek vissza a kórházba az újonnan felvettek kirúgatásával. Ezt rögzítette az a hangfelvétel, amelynek részleteit a Heves Megyei Hírlap online kiadása közölte.
Vírusfertőzés miatt részleges látogatási tilalom lépett életbe kedden az egri kórházban - mondta az intézmény ügyvezető igazgatója.